KÍNAI AGRESSZIÓ ELLEN TÜNTETNEK A VIETNAMIAK BUDAPESTEN
- Thứ ba - 20/05/2014 20:56
- In ra
- Đóng cửa sổ này
(NCTG) Tüntettek Budapesten az itteni vietnami közösség tagjai vasárnap (2104.05.18) egy kínai olajfúró platform vietnami kizárólagos gazdasági övezetben való illegális elhelyezése miatt.
Kép: Anh Tú
A tüntetők (kb. másfél ezren voltak) 15 órakor indultak el a Hősök teréről Kína budapesti nagykövetsége elé, ahol többek között felolvasták a kínai nagykövetnek címzett petíciójukat, melyben felszólították Kínát, hogy Vietnam szuverenitását tartsa tiszteletben.
A tiltakozások azután kezdődtek, hogy május 2.-án Kína megengedhetetlen módon - több tucat hadihajó és harci repülőgép kíséretében - 80 tengeri mérföldnyire hatalmas olajfúró-platformmal behatolt Vietnam kizárólagos gazdasági övezetét képező területre.
A kínai hajók provokatívan viselkedtek, szándékosan vízágyúkkal lőttek és orral nekimentek a Vietnam kizárólagos gazdasági övezetében hivatalos feladatokat tejesítő vietnami halászati ellenőrző hajóknak, valamint a vietnami tengeri rendőrség hajóinak, ezáltal anyagi károkat okoztak és emberi életeket fenyegettek.
Kína ezzel a cselekedettel súlyosan megsértette a nemzetközi egyezményeket, melyet Kína is aláírt. Súlyosan megsértette továbbá Vietnam szuverenitását, szuverén jogát és törvénykezési jogát, mely jogokat az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS), amelynek Kína az egyik tagországa és a Nyilatkozat a Felek Dél-kínai-tengeren való Magatartásáról (DOC) tartalmazza, amelyet Kína is aláírt.
Az 1982-es UNCLOS szerint Vietnam az egyetlen olyan ország, amelynek joga van a természeti erőforrások kiaknázására ebben a kizárólagos gazdasági övezetében.
Az utóbbi években Peking folyamatosan törvénytelen akciókat hajtott végre abból a célból, hogy az általa önkényesen kijelölt kilenc szakaszos (más néven “marhanyelv”) vonal mentén határozza meg saját tengeri határait - ez a Dél-kínai-tenger kb. 80%-át teszi ki, jogtalanul és minden indok nélkül.
A tüntetésről szóló klipet Nguyen Tung készítette.
A tüntetés teljes videofelvétele ezen a címen elérhető.
(Ha te is elítéled a kínai agressziót, kérünk oszd meg ezt a hivatkozást. Együtt a Délkelet-Ázsia békéjéért, valamint a világ békéjért!)